Örkény István: Leltár – (egyperces novella)

Dombos táj (zivatar után)

3 gomolyfelhő

1 halastó

1 gátőrház

1 férfi (az ablakon kihajolva)

1 kiáltás

1 jegenyesor

1 sáros út

Kerékpárnyom (a sárban)

1 női kerékpár

1 kiáltás (az előbbinél hangosabb)

1 pár szandál

1 szoknya (a szélben lobogva, a csomagtartót csapkodva)

1 milflőrmintás blúz

1 darab amalgámtömés (fogban)

1 asszony (fiatal)

1 kiáltás (még hangosabb)

Új kerékpárnyomok

1 becsukódó ablak

Csönd

A fülemülés kanna

Egy jómódú kereskedő nagyon szerette a szép tárgyakat, és ha valami megtetszett neki, nem sajnálta sem a pénzt, sem az időt, hogy megszerezze. Egyszer üzleti útján betért egy falusi fogadóba, s míg vacsorára várt, a sarokban álló kis asztalkán megpillantott egy sárgarézből készített teáskannát. Felfigyelt az edény szép formájára, s amikor közelebbről megnézte, látta, hogy a füstös felület alól itt-ott finoman vésett díszítés részletei törnek át. Egy virágzó fa körvonalait vette ki, az apró virágok a ködbe vesztek, s a fa egyik ágán daloló fülemüle ült. A kereskedő felsóhajtott a gyönyörűségtől, és magához hivatta a fogadóst.

–                    Fogadós úr, adja el nekem azt az öreg, füstös teáskannát.

A fogadós örült, hogy akad valaki, aki ilyen ócska holmit meg akar venni, és még busás árat is kínál érte. Szívesen ráállt a vásárra. A kereskedő azt mondta, hogy visszafelé jövet betér a kannáért.

A kereskedő néhány nap múlva hazafelé tartott, és boldogan tért be a fogadóba, mert égett a vágytól, hogy újra lássa az ódon kanna nemes formáit, és gyönyörködhessen díszítésének szép, kacskaringós vonalaiban.

A fogadós tiszteletteljesen üdvözölte, és már hozta is a fényesre csiszolt kannát. Büszke volt rá, hogy ezt az ütött-kopott limlomot ilyen szépen kitisztította. Úgy fénylett, mintha új lett volna. A kereskedő csalódottan vette kézbe a kannát, jól megnézte, majd letette az asztalkára.

-          Tartsa meg, fogadós úr. A durva súrolással elpusztította az ágon ülő kis fülemülét. Olyan pici és finom volt, s lehelete mégis megrezegtette az ágon a leveleket.

(Japán mese)

Miniatűr történetek

Már három hónapja élek itt. Nagy ház, hat vagy hét emelet. A szomszédaimat egyszer sem láttam. Aztán találkoztam egy nénivel a lépcsőházban. "Még csak néhány hete" ­válaszoltam, s ő kedves volt: "Isten hozta, érezze nálunk jól magát."

Már négy hónapja élek itt. Ma újra találkoztam a nénivel. Együtt szálltunk be a liftbe. A gombot ő nyomta meg: "Olyan ismerős, itt lakik?"

Szinte minden héten összefutok a ház egyetlen ebtulajdonosával. Kedves idős hölgy. Ku­tyuskája a lábamhoz dörgölőzik, megszagol. Én elmosolyodom, néha, amikor kivételesen jó a kedvem, még kelletlenül meg is vakargatom a pofáját. A néni pillantásával végigsimo­gat, majd a szokott módon beszélgetést kezdeményez: "Aranyos kis kutyus, ugye?"

A macska nagyon szívós állat. Most mondták a rádióban.

Régen szénnel tüzeltünk. Mikor hazaértem az iskolából, megpakoltam a kazánt. Sokáig szoktam figyelni a nyitott ajtó előtt guggolva, hogyan izzik át a szén. Egyszer egy öreg fekete macska is a térdemen ült. A tűz őt is megbabonázza.

Nekem teljesen leégett az arcom, hetekig kenegetnem kellett, s a suliban jókat rö­högtek rajtam.

A macska lepörkölte a bajszát. Egy ideig szédelegve járt.

Megint találkoztunk.

-          Ugye, milyen okos ez a kis kutya? - Igen - feleltem -, és aranyos is.

A legjobb az volt, amikor sétáltunk, és megálltunk egy könyvárus pultja előtt. Felemel­tem egy vékony kötetet, kinyitottam.

-          "Hogy tetszik?" - kérdeztem. Szemed két kíváncsi gyöngy volt. - "Én csináltam."

(L. Simon László 92-93 tele - részletek)