Féja Géza: Csillagok vigyáznak (történelmi regény  - részlet)

[mese]

–         Meséket hallottál-é gyerekkorodban?

–         Itt-ott, de keveset. Anyám naphosszat serénykedett, estére elfáradt, legfennebb énekelt, így vigasztalta magát s minket.

–         Hogy hítták édesanyádat?

–         Eszternek.

–         Akár az én asszonyomat. De iszen a mese az öreganya dóga.

–         Rég halott vót mán, mikor én születtem, utolsó gyerek vagyok, későn érkeztem.

–         Az enyim élt – merengett Tokaji Ferkó –, és nagy mesemondó volt, esténként úgy bújtunk hozzá, miként kotlós köré a csürkék, s hallgattuk. Éjszaka aztán tovább álmodtuk, amit mondott. Hát mesélt egyszer a mindeneket elveszejtő hétfejű sárkányról, ki tüzet fújt hét szájábul, iszonyatos farkával csapdosott, környül kerítette véle és halálra szorította, akit csak elért, erős állatot, esendő embert. Félte őt az egész világ, midőn fujtatott, mindenki elkészült a halálra. Ám élt a faluban egy kondás, a közsíg legszegínyebb embere, kilenc gyereke vót, alig bírt falatot dugni a szájukba. A legkisebb, mihelyst felcseperedett, folyton azt hajtogatta, hogy megküzd majd a bestye sárkánnyal, hiába rítt az anyja, és csitította az apja. Megrakták a tarisznyáját hamuban sült pogácsával, s nem vitt magával mást, mint éles kis baltáját, kivel eddig fát hasogatott szorgosan. Ment, mendegélt, minden napra csak egy pogácsa jutott, ippen hogy elverte éhségit, de így is fogytán vót mán. Az utolsót majszolta, midőn meghallotta messzirül a sárkány fujtatását, majd velőt rázó ordítását. Anyjára, apjára, otthon hagyott testvérkéire gondolt, fohászkodott egyet, s ment, amerrül a hang jött. Nemsokára tisztásra érkezett, ezüstlevelű fák állottak aranyalmákkal, alattuk pázsit, és csudálatos virágok osztották illatukat. A mező közepin pedig ott ült a bitorló dög, a sárkány. Észrevette rögtön a kondás legkisebb fiát, és mozdulni sem bírt az ámulattól, mivel a gyerek nyugodtan és bátran lépett feléje, mintha idvezlésére sietne, csak akkor látta meg keziben a baltát, midőn már egészen a közelibe érkezett. “No iszen, úgy elfújom ezt a kölyköt, mint a pelyhet” – morogta a sárkány. A gyerek azonban fölötte ügyesen tudott szökni. Mások kapaszkodva másztak át otthon a palánkon, ő azonban nekifutott, és máris a túlsó oldalán kacagott. Most se tétovázott, mielőtt az ámuló sárkány magához tért volna, mellére szökött, baljával rakoncás bőrébe kapaszkodott, jobbjával pedig megsuhintotta a baltát egyenest a torkának. Még ordítani sem tudott a szörny, menten elzuhant. A gyerek meg végigtapodta tetemét, vajjon nem maradt-é szusz benne, de látta: csakugyan dög lett a dög. Hát megrakta tarisznyáját, süvegét, még ingének bögyét is aranyalmával, hazavitte, osztán apját, anyját, minden testvérit uraságba helyezte. No, fiam – és kezét Mihályra tette –, minket is nagy dög szorongat mostan, a bécsi fenevad. Egy iszonyú sárkány.  

1. Fogalmazzon meg néhány kérdést, amivel ismereteit pótolhatja, vagy kíváncsiságát elégítheti ki a fenti szöveggel kapcsolatban!
2. Fogalmazzon meg kérdéseket a feldolgozáshoz! (mesestílus, fordulatok, népnyelv, a mese és a regényrészlet szereplői, történet a történetben, címadás stb.)